Rólunk
Bemutatkozás
A Ham&X [ejtsd:
hemendeksz] egy budapesti rock 'n' roll zenekar, mely 2008-ban alakult.
A zenekar saját számok mellett feldolgozásként főleg a 70-80-as évek klasszikus magyar és külföldi rock, rock 'n' roll szerzeményeit vette fel repertoárjába. A fellépéseken az ismertebb slágereken túl ritkább, de ugyanakkor fülbemászó dallamú gyöngyszemek is elhangzanak. A Hobo és Radics művek mellett többek között P. Mobil, Bikini, Betrice, Deep Purple, Led Zeppelin és AC/DC számok is felcsendülnek a koncerteken. A saját zenék kivétel nélkül mind magyar szöveggel készülnek, és stílusukban változatosak a lendületesebb, motoros rock daraboktól a lassabb, dallamos számokig. A banda számára az igényes előadásmód és hangzás mellett fontos a közönség szórakoztatása, ezért a hallgatóság igényeihez igazítva igyekszik némi humort is csempészni a műsorba összemixelt egyvelegekkel (pl. Born to be wild + Áldozatunk fogadjátok) és pörgős, egyedi feldolgozásokkal.
A tagok egytől egyig rutinos, régóta játszó zenészek. A banda öt tagú: egy énekes, két gitáros, egy basszus és egy dobos. Összesen hárman is énekelnek - közülük egy hölgy is - ezzel változatos, színes hangzást eredményezve. Alkalmanként egy szájharmonikás vendégművész is kíséri az együttest a fellépéseken.
A Ham&X rendszeresen koncertezik: sok sikeres és kitűnő hangulatú koncerten van már túl. Játszott nagyobb közönség előtt több budapesti klubban, kollégiumban, szabadtéren olyan zenekarok előtt, mint pl. a Bëlga, a Tűzkerék XT, a Takáts Tamás DBB vagy a Hollywood Rose.
Színpadképünket
innen lehet letölteni.
Biográfia
A zenekar 2008 év elején alakult, amikor Kalán (dob) csatlakozott Dórihoz (ének), Josh-hoz (gitár), Gáborhoz (gitár) és Petihez (basszusgitár). Ez volt az első felállás. Ebben az évben már született több saját szám, és az első sikeres koncerteket is megtartotta a banda - igaz két koncerten még Ex-Dolls néven (utalva egy korábbi együttesük nevére), mivel az új név csak lassan, sok gondolkodás után született meg.
2009-ben Peti helyét Lala vette át, aki vokálozásával is segítette az együttest. Sok tapasztalatával a háta mögött Lala lett a Ham&X hangtechnikusa. Még ugyanebben az évben munkája miatt Gábor is elhagyta a zenekart. Helyére Laca érkezett, aki a zenekar másik gitárosa, és egyben újabb énekese is lett.
2010-ben pedig Zsu váltotta az énekesi poszton Dórit. Így Laca mellett ő lett a másik frontembere az együttesnek.
Zenekartagok
Zsu

"A zenekar legrugalmasabb, és legjobban ráérő tagja. Afféle igazi unatkozó lélek."
| Zenekari tevékenység: | ének, csörgő, dalszövegírás |
| Zenekar mellett: | az ELTE PPK-n pszichológia hallgató |
| Kedvenc előadók: | System of a down, Pendulum, Tankcsapda, Kispál és a Borz, Quimby |
| Kedvenc film: | A Keresztapa, Star Wars, Hair, Nightmare Before Christmas, Drakula |
| Kedvenc könyv: | Antoine De Saint Exupéry-A kis herceg, Lev Tolsztoj-Anna Karenina |
| Hobbi: | kosárlabdázás, olvasás, zene |
| Csillagjegy: | rák |
| E-mail: | zsu@hamandx.hu |
Josh

"A Ham&X szóvivője. Nyugodtságával, valamint gyors döntéseivel és határozott kiállásával segíti a zenekart. Vagy mégsem."
| Zenekari tevékenység: | gitár, zeneírás, dalszövegírás, honlapkészítés |
| Zenekar mellett: | programozó egy bankoknak dolgozó cégnél |
| Hangszer: | Squier by Fender Strat, Fender elektroakkusztikus |
| Korábbi együttesek: | Drink n' Roll, Pissin' Dolls, Neckelbick |
| Kedvenc előadók: | Mark Knopfler, Guns n' Roses, AC/DC, Zanzibár, Republic, Bikini, Jean-Michel Jarre |
| Kedvenc film: | Idétlen időkig, Meghívás egy gyilkos vacsorára, régi francia filmek |
| Kedvenc könyv: | P. G. Wodehouse és Agathe Christie könyvei |
| Hobbi: | teniszezés, gitározás, elektronikus és komolyzene írás, rajzolás |
| Csillagjegy: | bika |
| E-mail: | josh@hamandx.hu |
Kalán

"Nagy szüksége van a bandának higgadtságára, türelmére és tapintatosságára a fontos helyzetekben. A kompromisszumok embere."
| Zenekari tevékenység: | dobok, szervezés |
| Zenekar mellett: | garázskapuk, öntözőrendszerek, antennák beszerelése |
| Hangszer: | Mapex dobfelszerelés, Zildjian cinek |
| Más együttesek: | Bácsörcser |
| Kedvenc előadók: | Led Zeppelin, Cream, HétköznaPI CSAlódások, Radics Béla, Hobo |
| Kedvenc film: | Kopasz Kutya, Easy Rider, Magyar népmesék |
| Kedvenc könyv: | A száguldás mámora, 130 méter zuhanás, R.B kapitány |
| Hobbi: | ralli |
| Csillagjegy: | kos |
| E-mail: | kalan@hamandx.hu |
Laca

"A Ham&X első számú managere, anyagi támogatója. Józanságára mindenki számíthat a nehéz döntésekben. Emellett munkamániás, és órát lehetne igazítani hozzá."
| Zenekari tevékenység: | ének, gitár, zeneszerzés, dalszövegírás |
| Zenekar mellett: | mindig más |
| Hangszer: | Samick Les Paul Standard, Squier by Fender Standard |
| Más együttesek: | 21 Gramm, Blueseum |
| Korábbi együttesek: | Noname, Scherzo, Red Chapel, Perge Blues Band, Kedélyes Urak |
| Kedvenc előadók: | a magyar rock hőskora, Metallica, Slyer, Sziámi... |
| Kedvenc film: | Schindler listája, Sose halunk meg, Eldorádó... |
| Kedvenc könyv: | Szatmári Sándor: Kazohímia |
| Kedvenc étel: | Tatár beefsteak, paprikás krumpli |
| Kedvenc ital: | Becherovka, sör, vodka, víz |
| Hobbi: | zenélés, bulizás |
| Csillagjegy: | bika |
| E-mail: | laca@hamandx.hu |
Lala

"A banda showman-je, hangulatfelelőse. Optimizmusából és pozitív energiájából mindig jut a többieknek is."
| Zenekari tevékenység: | basszusgitár, vokál, hangtechnika, erősítő készítés, javítás |
| Zenekar mellett: | kéményseprő |
| Hangszer: | Ibanez 5 húros |
| Más együttesek: | Perge Blues Band |
| Korábbi együttesek: | Noname, Puttony Hit Rock |
| Kedvenc előadók: | Ossian, Hobo Blues Band, Deák Bill Blues Band, Bikini |
| Kedvenc film: | háborús akciófilmek |
| Kedvenc könyv: | ismeretterjesztő könyvek |
| Hobbi: | minden, ami elektronika, sportlövészet |
| Csillagjegy: | bak |
| E-mail: | laller@hamandx.hu |
Gregor Attila (vendég)
| Zenekari tevékenység: | szájharmonika, csörgő |
| Zenekar mellett: | vállalkozó |
| Más zenekarok: | Tengs Lengs, Chubby Free, Tűzkerék XT stb. |
Repertoár
Feldolgozások
AC/DC - Highway to hell + Free - All right now (mix)
AC/DC - Shook me all night long
Animals - House of the rising sun
Bachman Turner Overdrive - Takin' care of business
Beatles - Happy birthday
Beatrice - XX. század
Bikini - Ki visz haza
Bikini - Közeli helyeken
Charlie - Jég dupla whiskey-vel
Chuck Berry (Hobo Blues Band) - Johnny B. Goode (angol + magyar szöveg)
Cranberries - Zombie
Creedence Clearwater Revival - Proud Mary
Deák Bill Blues Band - 3:20-as blues
Deep Purple - Black night
Dire Straits - Sultans of swing
Gary Numan - Cars
Genesis - I can't dance
Hobo Blues Band - Édes otthon
Hobo Blues Band - Farock (Kopaszkutya)
Hobo Blues Band - Középeurópai Hobo Blues III.
Hobo Blues Band - Tobacco Road
Led Zeppelin - Moby Dick + Led Zeppelin - Rock n' Roll + Régi híradó szignál (mix)
Lynyrd Skynyrd - Sweet home Alabama
Omega - Petróleumlámpa (átdolgozás)
P. Box - A zöld, a bíbor és a fekete
P. Box - Soha nem elég
P. Mobil - Utolsó cigaretta + Bonanza Banzai - Induljon a banzáj (mix)
Patti Smith - Because the night
Pink Floyd - Brick in the wall + P. Mobil - Kétforintos dal (mix)
Piramis - A becsület
Radics Béla (Tűzkerék) - Királyi madár
Radics Béla (Tűzkerék) - Lazítás + Zöld csillag (mix)
Radics Béla (Tűzkerék) - Tovább
Queen - Crazy little thing called love
Rolling Stones - Paint it black (unplugged átirat, Bedőcs K. - Müller L.)
Shadows - Apache
Steppenwolf - Berry rides again
Steppenwolf - Born to be wild + István a király - Áldozatunk fogadjátok (mix)
Süsü (részlet)
Takáts Tamás DBB - Pocsolyába léptem
Ten Years After - Choo-Choo Mama (magyar szöveggel)
Troggs - Wild thing
Zorba, a görög
Sajátok
Miért fáj
Nézlek
Celeb leszek...
Barakk-blues
Közel az Éghez
Trendi